Újabb, majdhogynem eseménytelennek mondható hét telt el. Múlt héten szombaton Imo-channal találkoztam (lásd: a jelen bejegyzés alatti bejegyzést.), a vasárnapom eseménytelenül telt el. Egész nap kémiát tanultam és Juuyon Sai no Knife-ot hallgattam, Ruka Facebook postjának köszönhetően. Azóta sem tudtam leállni vele. ^^'
Hétfőn megírtam egy kémia TZ-t, egy angol röpit kaptam ki. Virult a fejem, az enyém lett az egyetlen ötös, 90%-os eredménnyel. ^^ Igazából az egész úgy indult ki még múlt csütörtökön, hogy drága angol tanár uram íratott velünk a szenvedő szerkezetből, ami a csoport 100%-ának maxpontos feladat lett, de a szavakkal a csoport 50-70%-a nem volt tisztában. Pedig oly' egyszerű szavacskák voltak. ^^" Föcim volt hetedik órában, holott megtehettem volna, (ha a pénteki óra nem marad el, de persze a verseny az verseny, helyt kell állni. ^^) hogy beülök a könyvtárba, és japánozok. Ó, de jó lett volna. Sebaj, majd két hét múlva. És persze ECDL-eztem is. 15 perc alatt megvolt a prezentációm. ^^
Kedden. Úristen, a kedd már megint kiesett! Nem, az nem lehet, valami említésreméltó csak történt... Oh, igen, haladtam a japánnal. Lyukas óra, úgy szeretlek! <3 Ja, igen! Megtudtam, hogy az ECDL-em sikeres volt, és megírtam egy ECDL-feladatból álló prezentáció dolgozatot, amit - mint utólag megtudtam - meg sem kellett volna írnom, tekitve, hogy csak 2 hibám volt a vizsgán. Háá, mondom, nem baj, egy potyaötös mindig jól jön. ^^
Szerdán lyukas órában ismételten japánt tanultam. Fizika után talán én húztam először ki a csíkot a teremből nap végén, rohantam haza, mert az én kis kuckóm mindennap úgy hiányzik amikor suliban vagyok.
Csütörtök és a mai nap szintén eseménytelen volt. Hatodik órára beültem informatikázni, előtte Ruka-val beszélgettem, utána tanárnővel még pletykálgattunk vagy húsz percet legalább. Ezután jött Katie-m, földrajz érettségizni volt a drága, és nagyon büszke vagyok rá, mert nem izgult! ^^ Ezúton is gratulálok Neked! :))
Mikor hazajöttem magamba gyömöszöltem a croissantomat, leültem tv-zni egy kicsit, aztán elmentünk egy kicsit vásárolgatni meg nézegetni. Először az Alexandrába mentünk, az előző bejegyzésben említett Murakami könyvekért, valamint még beszereztem egy NANA mangát és 3 könyvet a nyelvvizsgámhoz angolból, mert úgy érzem nem sok segítséget fogok kapni a tanáromtól... Na, de mindegy is. ^^
Ezután pedig a közelben lévő bútorboltba mentünk be, szétnézés gyanánt. Amiből aztán két puff és egy kicsi éjjeli szekrény lett a szobámba, hogy Anyánál végre helyreálljon a rend, mert jelenleg az Ő egyik éjjeli szekrénye van nálam. ^^'
Most pedig jön a vicces sztori. Hazaérünk, nagyban csinálgatom a nyelvvizsgás feladatokat a feladatgyűjteményben, és a nyakamhoz nyúlok, mondván megszorongatom egy kicsit a drága pengetőmet... Nem találom. Úristen, hol lehet? Mi van ha elvesztettem?! Sikítottam egy hatalmasat, hogy "Anyaaaa!! Nem találom a pengetőmet!". Az egész felső szintet felforgattam a pengetőm után, és sehol. Lent is kerestem, de nem volt ott sem. Már-már azt hittem, elhagytam. Mivel reggel a nagy sietség közepette nem tudtam rendesen bekapcsolni a szemecskébe, hanem csak átfogtam a szemecskét a lánc kapcsolójával, elképzelhetőnek tartottam. Mindent számításba vettem, mikor eshetett ki a nyakamból. Talán mikor jöttem hazafelé, mikor a könyvesboltban voltunk, vagy talán mikor a bútorboltban sétálgattunk. Még el is pityeredtem, hiszen nagyon fontos számomra az a pengető, és tanácstalan voltam. Aztán Anya mondta, hogy rendeljek a SakuraZakától még egyet (anno, mikor először kértem tőlük a pengetőt egy csomó másikat is rendeltek, amik mondjuk azóta már elfogytak, gondoltam, hátha hoznak még be). Rendebn, megírom a levelet, hogy ilyen és ilyen pengetőt szeretnék rendelni, be tudják-e hozni. Levél elküld, e-mailfiók bezár. Behajlítottam a jobb karomat, valami hideget éreztem a könyökömnél. Szépen diszkréten megnéztem mi lehet az és voilá, megvolt a pengetőm.
Erre azért nem gondoltam volna, hogy a pólómban lesz. De a lényeg, hogy megvan.
Egyébiránt a Sakura azóta sem válaszolt a levelemre, talán jobb is. Noha ha ne adj Isten bekövetkezne az elvesztés, mindig jól jön egy pót. De az már nem lesz olyan, mint az "eredeti", amivel annyi mindenen keresztül mentünk. ^^
Ma végre, hosszas egyeztetés után összehoztuk Imo-channal szokásossá vált tea- és pletyipartynkat. Kettőtől négyig, két csodálatos órát töltöttünk el együtt. ^^ Szokásunkhoz híven a Délibábba ültünk be. Legutóbb még fagyizni jöttünk, most meg már sütizni.
Imo-chan kókuszos mignon-t evett, én pedig csokitorta szeletet ettem. Megint rám tört a csokimániám, amikor csak lehet, csokit eszek. Természetesen forró teát ittunk a sütik mellé. Imo-chan egyből a "Bécsi almásrétes" fantázianevűt választotta. Jómagam, először "Yamamoto" fantázianévre hallgatót szerettem volna kipróbálni; ami citromfűvel van ízesítve, de az pillanatnyilag nem volt. Ezután megkérdeztem, örök number one favoritomból, a "Japán cseresznyéből" van-e. Nem volt. Szóval én is a "Bécsi almásrétes" mellett döntöttem. Erre viszont már csak akkor döbbentem rá, mikor Imo-chan felhívta rá a figyelmemet, én meg hosszadalmas egyik-másik szálas teatartó szagolgatás után rá is jöttem. Nem tehetünk róla Imo-chanom, olyanok vagyunk mint két tojás; mint Ying és Yang. <3 Még tudatalatt is ugyanazt választjuk. ^^
Leginkább Nővéremről kérdezett, és én pedig szörnyülködtem azon, miket éltem át az alatt a három nap alatt. Rájöttünk, Édesapja barátnője és az én nővérem valahol tulajdonságaikban kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Nem is értjük, hogy lehet, ugyebár. ^^
Meg elmeséltem neki, drága unokaöcsém miket kérdezett. Drágámat lesokkoltam szerintem, nem is kicsit.
Még rengeteg mindenről beszélgettünk, és mivel úgy alakítottuk a dolgainkat, hogy fél négyig voltunk a Délibábban, még egy fél órát sétálgattunk a belvárosban. Először Anyu volt munkahelye felé vettük az irányt, közben megnéztük a moziműsort is, és megbeszéltük, hogy egyszer majd el kéne menni együtt megnézni valamiféle filmet. De eddig még nem találtunk olyat, amire szívesen beülnénk. Ezután elmentünk az Alexandra felé, ahol Imo-chan ismét érdekes dolgot mutatott: Murakami Haruki1Q84 című művének első két kötetét. Ott, helyben meg szerettem volna venni, ha lett volna rá lehetőségem, de lévén, hogy szombat délután 4 óra volt, az üzlet már zárva volt.
Már most elterveztük, hogy téli szünetben is össze kell ülnünk, és akkor szintén teázunk meg megnézzük a Karácsonyi Vásárt is. Istenem, de várom már! Legyen már téliszünet!
Aztán jöttek értem, Neki még volt egy kis elintéznivalója, aztán Ő is hazaindult.
Köszönöm Imo-chanom és már várom a decembert, hogy újra találkozhassunk!! <3
I would never thought this could be happen. My 100th entry! やった! For me it's still odd that I wrote 100 entry so far. It's so unbelievable...
Szóval... Századik bejegyzés. Nem hittem volna, hogy kitartok eddig. De innentől csak még jobban belehúzok, hogy ne két év alatt legyen meg a kétszázadik bejegyzés. ^^'
A szünet végén nem blogoltam. Nos, a Nővéremnél töltött idő... Nem részletezném, csak tőmondatokban mondanék pár szót. Volt egy-két (sőt, talán sok is) dolog, ami adott egy-két pofont. Persze talán valahol érthető, hogy az egész szituáció új és furcsa volt nekem, mert 9 évig egy árva szót nem hallottam felőle. Most pedig, csak úgy hopp, visszakerül az életembe...
Szombaton hazahozott, miután megünnepeltük a születésnapját. Hiányzott a szobácskám, és a ház is. Nagyon-nagyon. Hiányoztak a zászlóim, a magazinok, egyszóval minden. Mikor hazaértem és teleettem magam Anyu finom tésztasalijával, az első dolgom az volt, hogy végigölelgettem minden előbb említett dolgot a szobámban. A második pedig, hogy kikúráljam a fülemet egy "kis" the GazettE maratonnal. Uhm, kis maraton... Az egész ház döbörgött a srácok zenéjétől... Viszont annyira isteni érzés volt a füleimnek újra jrock-ot hallani. ^^ Három napig csak LMFAO szólt nővéreméknél. Jaj, mondom, bedilizek, mire hazaérek. Szerencsére nem történt meg. Még mindig normális vagyok. ^^
Hétfőn ahhoz képest, mint amire vártam jobb napom volt. Katie-nek még elbőgtem magam a negyedórás szünetben, és talán a negyedik óráig olyan voltam, mint egy zombi, de utána helyrejöttem. Istenem, Katie, mit fogok én csinálni nélküled, mikor negyedikes leszek?! T_T
Megkaptam fizikából idén az első négyesemet! Juj, annyira örültem neki. Ülve táncikáltam a padban. Szegény padtársamat biztos idegesíthette... ^^' Bocsánat, ezúton is.
Kedden... Úristen. Nem emlékszem arra, mi volt kedden. Ehehehe... ごめんね。^^"
Szerdán megírtam egy potyaötös biológia dogát. Ahogy a tanárnő fogalmazott, olyan piszlicsáré anyagrészből, amiből akkor írtunk (alapszövetek, Liebig-féle minimumelv, Vízkultúrás kísérletek, valamint a fás szárú növények csoportosítása és a lágyszárúaké) nem értem, hogy szerezhetett valaki kettest. Ehhez fenék kell, ez nem olyan, mint a matematika (ami a leggyengébb pontom, nem részletezem, hogy miért...) ahol képletek és egyenletek várnak a lelkes (vagy éppen kevésbé lelkes) nebulók megoldásaira. (Akkor most gondoljátok azt, drága olvasóim, hogy én még csak nem is beszélek úgy, mint a korosztályom. Hogy miért nem teszem? Megsúgok egy titkot: művelődök, olvasok és igyekszem bővíteni a szókincsemet.)
Szintén szerdán, lefeleltem ötösre irodalomból, úgy, hogy át sem néztem a füzetembe leírtakat, megéltem abból, amit megjegyeztem előző órán, valamint amit Bessenyei György Magyarság című röpiratának részletei elém tártak.
Nem tagadom, ideges voltam. Mint mindig. A lámpaláz makacs egy tünet, az már biztos. Sikerült vakvágányra is tévednem, amiről gyorsan vissza is tértem a felelet megszokott medrébe. ^^ Utána nyelvtanon ismét beszereztem egy ötöst, ahol ismételten egy újabb sokk ért. A húsz ötös mellett volt talán 6 hármas. Nagyot néztem, hogy azt drága osztálytársaim hogyan tudták összehozni. Az odáig oké, hogy én a maximalista énemmel elvárom magamtól az ötöst, ugyanezt várja el a tanárnő is, tekintve, hogy tudja: írónak készültem. Ma ez már csak másodlagos álom, az elsőre fókuszálok jelenleg.
A franciaórán pedig... Nem részletezem. フランスが嫌いです。Azt hiszem, amikor felvesznek japán szakra a franciát "...mint macska a forró kását" módra el fogom kerülni. De egyetem végéig összeszenvedek egy középfokú nyelvvizsgát belőle, ha már megígértem...
Csütörtökön semmi érdemleges nem történt a suliban. Megérkeztek nagyszüleim, vasárnapig maradnak.
Pénteken volt kemény négy órám hivatalosan, nem hivatalosan pedig hat. Az első elmaradt, de hétfőn hetedik órában lesz bepótolva. Az utolsó két óráról, ami egyébként informatika érettségi-előkészítő, nincsenek jó tapasztalataim. Randa egy társaság, csupa C osztályos mind, akik azt hiszik ők a nagymenők. Az ilyentől felfordul a gyomrom rendesen.
Az előkészítővel viszont, leszámítva azt, hogy milyen szemét a társaság nagy része, elfoglaltam magam, és nem egy órát vártam a buszomra, hanem csak tíz percet. ^^
Most zárom soraimat, még jövök, egy beszámolóval az Imo-channal töltött délutánról. ^^
A cím, azt hiszem, érvényét veszti, tekintve, Sakume a plurkjén helyettem is dicsekedett. Azt viszont elfelejtette kiírni, hogy még egy TOXIC-om is van, bár ez PSC "leányvállaltos", a CLJ-től jött Németországból a SoundofJapanhoz, onnan pedig hozzám, tehát nem egyenesen Japánból érkezett. ^^ Viszont a bejegyzés címének második fele helytálló: ez az új mérgem. Édes méreg, nagyon is.
Egyébként sem vagyok az a dicsekvő típus (kivéve, ha rám jön az ötperc), mikor megcsináltam a bejegyzést, és elkezdtem feltöltögetni Picasa-ra a képeket meg is fordult a fejemben, hogy talán nem kéne, mert még a végén megkapom a "beképzelt liba" címet, ami - aki ismer, az tudja - nem vagyok. Még csak nem is közelítek hozzá.
Szóval úgy érzem, most a hetemről fogok blogolni. SD-re már nem járok (a legutóbbi kettőt ki is hagytam, bár Anya munkatársai hiányolnak onnan) annyiszor, Anyunak bejött az üzlet, októbert is csodálatosan zárta! Annyira büszke vagyok rá! A maneki neko-ja tényleg szerencsét hoz. (Az enyém is; egyre boldogabb vagyok. Ez most lehet, hogy úgy hangzik, mintha eddig nem lettem volna boldog. Ne értsetek félre, boldog voltam, de most még annál is boldogabb vagyok.)
Arról volt szó, hogy a hetemről blogolok, nem pedig a lelkiállapotomról... ^^'
Csütörtökön (igen, azelőtt képszakadás, már semmire nem emlékszem...) kikaptam egy négyes biológia kisdogát. Úgy örültem neki. Még csak nem is tanultam rá olyan sokat. Mondjuk a biológia könnyű tantárgy, de ez nem azt jelenti, hogy biológia fakultációra is fogok menni. Angolból kissé letörtem, majdnem sírtam... De semmi baj, ki tudom még javítani! Tanár úr is megmondta.
Pénteken úgy volt, hogy Noémivel japánozunk. Már második hete nem sikerült, de majd most vasárnap összehozzuk. Mivel nem értem el (a telefonom nem küldte el az SMS-t...), így megpróbáltam FB-n írni neki, és olyan este tíz környékén vettem észre a két SMS-t amit küldött, hogy nem tud jönni. Így megbeszéltük a most pénteket, amit áttetünk vasárnapra.
A hétvégém egyik napját itthon, a másikat fent Pesten, a Köki-ben töltöttem. Megbeszéltük, kb. két hete Rei-channal, hogy összefutunk valahol Pesten, hogy korrepetáljam angolból és japánból. Először úgy volt, hogy egyedül megyek, és a WestEndben találkozunk, amiből aztán megintcsak nem lett semmi, mert Neki jött közbe valami.
Köki... Nagy placc, ami még rideg is, semmi barátságosság nincs benne. Az üzletek elvesznek benne, és még most majd' egy hónappal a megnyitása után is heringérzetem támadt, ahogy lavírozgattunk Anyával az emberek között. Illetve, ahogy próbáltunk lavírozgatni, mert azt nem sűrűn lehetett ám. Képzelem, mi lehetett ott amikor megnyílt, huhú.
Mint mondtam, nagy placc, kétszer el is tévedtünk - és még lehet, hogy keveset is mondtam.
Plusz eléggé megrázó élményben is volt részem: kétszer kisültem a korlátoktól. Na, mondom, én a Kökiben innentől nem kapaszkodok! Úgyhogy olyan messzire kerültem a korláttól, amennyire csak lehetett.
Aztán a másik: miféle pláza az olyan, amiben nincs Makudo, emberek? (A továbbiakban Megdöglesz, Anyuval így hívjuk magunk között.) De persze KFC az van. Sebaj. Végül is, Megdögleszből már annyi van. Kell egy kicsi teret adni a konkurenciának is. ^^
Vasárnap (ebből nem nehéz kitalálni, hogy szombaton voltam fent Pesten.) eljött Sakume és közli velem, hogy Dave hívta kb. másfél órája, hogy menjünk át hozzá, mert ugye tegnapelőtt töltötte be a 16-ot. Egyrészt az futott le bennem, hogy "Egyem azt az édes lelkedet, nem így kell megszervezni egy bulit!", másrészt nekem minden procikám tiltakozott az ellen, hogy én kitegyem a lábamat aznap a házból. Végül csak rászántam magam, és még szerencsénk is volt, csak mi hárman voltunk már, a nagy vendégsereg elment már, mire mi lezártuk magunkban a dolgot és elindultunk az amúgy két házzal arrébb lakó Dave-hez. Illetve inkább csak én, mert Sakume nem vívódott. De hogy én mit agyaltam azon, hogy mi legyen. Beillettem volna egyszemélyes kabarétársulatnak is.
Az eredetileg filmes délutánból lett egy hülyéskedős-beszélgetős-bunyózós nap. xD Dave-éknél beszélgettünk, nálunk hülyültünk, meg Sakume és Dave bunyózott. Meg Dave csikizett minket, aztán mi meg visszacsikiztük. Plusz filmre vettem, ahogy Dave Maximum the Hormone-ra riszál, amit aztán végülis kitörtöltem. De kifejezetten vicces volt. ^^
Tegnapelőtt voltam Nagyszüleimnél, és nagy előrelépést tudhatok magam mögött. Az idei volt az első olyan év, hogy nem sírva jöttem ki Apukámtól a temetőből. Holnap pedig megyek Nővéremhez, szombatig nála leszek. Megpróbálok szombat délután Imo-channal beszélni, vasárnap pedig Noémivel japánozni.
Zárom soraimat, talán szombat estefelé megint leszek. Addig is,
Újabb, majdhogynem eseménytelennek mondható hét telt el. Múlt héten szombaton Imo-channal találkoztam (lásd: a jelen bejegyzés alatti bejegyzést.), a vasárnapom eseménytelenül telt el. Egész nap kémiát tanultam és Juuyon Sai no Knife-ot hallgattam, Ruka Facebook postjának köszönhetően. Azóta sem tudtam leállni vele. ^^'
Hétfőn megírtam egy kémia TZ-t, egy angol röpit kaptam ki. Virult a fejem, az enyém lett az egyetlen ötös, 90%-os eredménnyel. ^^ Igazából az egész úgy indult ki még múlt csütörtökön, hogy drága angol tanár uram íratott velünk a szenvedő szerkezetből, ami a csoport 100%-ának maxpontos feladat lett, de a szavakkal a csoport 50-70%-a nem volt tisztában. Pedig oly' egyszerű szavacskák voltak. ^^" Föcim volt hetedik órában, holott megtehettem volna, (ha a pénteki óra nem marad el, de persze a verseny az verseny, helyt kell állni. ^^) hogy beülök a könyvtárba, és japánozok. Ó, de jó lett volna. Sebaj, majd két hét múlva. És persze ECDL-eztem is. 15 perc alatt megvolt a prezentációm. ^^
Kedden. Úristen, a kedd már megint kiesett! Nem, az nem lehet, valami említésreméltó csak történt... Oh, igen, haladtam a japánnal. Lyukas óra, úgy szeretlek! <3 Ja, igen! Megtudtam, hogy az ECDL-em sikeres volt, és megírtam egy ECDL-feladatból álló prezentáció dolgozatot, amit - mint utólag megtudtam - meg sem kellett volna írnom, tekitve, hogy csak 2 hibám volt a vizsgán. Háá, mondom, nem baj, egy potyaötös mindig jól jön. ^^
Szerdán lyukas órában ismételten japánt tanultam. Fizika után talán én húztam először ki a csíkot a teremből nap végén, rohantam haza, mert az én kis kuckóm mindennap úgy hiányzik amikor suliban vagyok.
Csütörtök és a mai nap szintén eseménytelen volt. Hatodik órára beültem informatikázni, előtte Ruka-val beszélgettem, utána tanárnővel még pletykálgattunk vagy húsz percet legalább. Ezután jött Katie-m, földrajz érettségizni volt a drága, és nagyon büszke vagyok rá, mert nem izgult! ^^ Ezúton is gratulálok Neked! :))
Mikor hazajöttem magamba gyömöszöltem a croissantomat, leültem tv-zni egy kicsit, aztán elmentünk egy kicsit vásárolgatni meg nézegetni. Először az Alexandrába mentünk, az előző bejegyzésben említett Murakami könyvekért, valamint még beszereztem egy NANA mangát és 3 könyvet a nyelvvizsgámhoz angolból, mert úgy érzem nem sok segítséget fogok kapni a tanáromtól... Na, de mindegy is. ^^
Ezután pedig a közelben lévő bútorboltba mentünk be, szétnézés gyanánt. Amiből aztán két puff és egy kicsi éjjeli szekrény lett a szobámba, hogy Anyánál végre helyreálljon a rend, mert jelenleg az Ő egyik éjjeli szekrénye van nálam. ^^'
Most pedig jön a vicces sztori. Hazaérünk, nagyban csinálgatom a nyelvvizsgás feladatokat a feladatgyűjteményben, és a nyakamhoz nyúlok, mondván megszorongatom egy kicsit a drága pengetőmet... Nem találom. Úristen, hol lehet? Mi van ha elvesztettem?! Sikítottam egy hatalmasat, hogy "Anyaaaa!! Nem találom a pengetőmet!". Az egész felső szintet felforgattam a pengetőm után, és sehol. Lent is kerestem, de nem volt ott sem. Már-már azt hittem, elhagytam. Mivel reggel a nagy sietség közepette nem tudtam rendesen bekapcsolni a szemecskébe, hanem csak átfogtam a szemecskét a lánc kapcsolójával, elképzelhetőnek tartottam. Mindent számításba vettem, mikor eshetett ki a nyakamból. Talán mikor jöttem hazafelé, mikor a könyvesboltban voltunk, vagy talán mikor a bútorboltban sétálgattunk. Még el is pityeredtem, hiszen nagyon fontos számomra az a pengető, és tanácstalan voltam. Aztán Anya mondta, hogy rendeljek a SakuraZakától még egyet (anno, mikor először kértem tőlük a pengetőt egy csomó másikat is rendeltek, amik mondjuk azóta már elfogytak, gondoltam, hátha hoznak még be). Rendebn, megírom a levelet, hogy ilyen és ilyen pengetőt szeretnék rendelni, be tudják-e hozni. Levél elküld, e-mailfiók bezár. Behajlítottam a jobb karomat, valami hideget éreztem a könyökömnél. Szépen diszkréten megnéztem mi lehet az és voilá, megvolt a pengetőm.
Erre azért nem gondoltam volna, hogy a pólómban lesz. De a lényeg, hogy megvan.
Egyébiránt a Sakura azóta sem válaszolt a levelemre, talán jobb is. Noha ha ne adj Isten bekövetkezne az elvesztés, mindig jól jön egy pót. De az már nem lesz olyan, mint az "eredeti", amivel annyi mindenen keresztül mentünk. ^^
Ma végre, hosszas egyeztetés után összehoztuk Imo-channal szokásossá vált tea- és pletyipartynkat. Kettőtől négyig, két csodálatos órát töltöttünk el együtt. ^^ Szokásunkhoz híven a Délibábba ültünk be. Legutóbb még fagyizni jöttünk, most meg már sütizni.
Imo-chan kókuszos mignon-t evett, én pedig csokitorta szeletet ettem. Megint rám tört a csokimániám, amikor csak lehet, csokit eszek. Természetesen forró teát ittunk a sütik mellé. Imo-chan egyből a "Bécsi almásrétes" fantázianevűt választotta. Jómagam, először "Yamamoto" fantázianévre hallgatót szerettem volna kipróbálni; ami citromfűvel van ízesítve, de az pillanatnyilag nem volt. Ezután megkérdeztem, örök number one favoritomból, a "Japán cseresznyéből" van-e. Nem volt. Szóval én is a "Bécsi almásrétes" mellett döntöttem. Erre viszont már csak akkor döbbentem rá, mikor Imo-chan felhívta rá a figyelmemet, én meg hosszadalmas egyik-másik szálas teatartó szagolgatás után rá is jöttem. Nem tehetünk róla Imo-chanom, olyanok vagyunk mint két tojás; mint Ying és Yang. <3 Még tudatalatt is ugyanazt választjuk. ^^
Leginkább Nővéremről kérdezett, és én pedig szörnyülködtem azon, miket éltem át az alatt a három nap alatt. Rájöttünk, Édesapja barátnője és az én nővérem valahol tulajdonságaikban kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Nem is értjük, hogy lehet, ugyebár. ^^
Meg elmeséltem neki, drága unokaöcsém miket kérdezett. Drágámat lesokkoltam szerintem, nem is kicsit.
Még rengeteg mindenről beszélgettünk, és mivel úgy alakítottuk a dolgainkat, hogy fél négyig voltunk a Délibábban, még egy fél órát sétálgattunk a belvárosban. Először Anyu volt munkahelye felé vettük az irányt, közben megnéztük a moziműsort is, és megbeszéltük, hogy egyszer majd el kéne menni együtt megnézni valamiféle filmet. De eddig még nem találtunk olyat, amire szívesen beülnénk. Ezután elmentünk az Alexandra felé, ahol Imo-chan ismét érdekes dolgot mutatott: Murakami Haruki1Q84 című művének első két kötetét. Ott, helyben meg szerettem volna venni, ha lett volna rá lehetőségem, de lévén, hogy szombat délután 4 óra volt, az üzlet már zárva volt.
Már most elterveztük, hogy téli szünetben is össze kell ülnünk, és akkor szintén teázunk meg megnézzük a Karácsonyi Vásárt is. Istenem, de várom már! Legyen már téliszünet!
Aztán jöttek értem, Neki még volt egy kis elintéznivalója, aztán Ő is hazaindult.
Köszönöm Imo-chanom és már várom a decembert, hogy újra találkozhassunk!! <3
I would never thought this could be happen. My 100th entry! やった! For me it's still odd that I wrote 100 entry so far. It's so unbelievable...
Szóval... Századik bejegyzés. Nem hittem volna, hogy kitartok eddig. De innentől csak még jobban belehúzok, hogy ne két év alatt legyen meg a kétszázadik bejegyzés. ^^'
A szünet végén nem blogoltam. Nos, a Nővéremnél töltött idő... Nem részletezném, csak tőmondatokban mondanék pár szót. Volt egy-két (sőt, talán sok is) dolog, ami adott egy-két pofont. Persze talán valahol érthető, hogy az egész szituáció új és furcsa volt nekem, mert 9 évig egy árva szót nem hallottam felőle. Most pedig, csak úgy hopp, visszakerül az életembe...
Szombaton hazahozott, miután megünnepeltük a születésnapját. Hiányzott a szobácskám, és a ház is. Nagyon-nagyon. Hiányoztak a zászlóim, a magazinok, egyszóval minden. Mikor hazaértem és teleettem magam Anyu finom tésztasalijával, az első dolgom az volt, hogy végigölelgettem minden előbb említett dolgot a szobámban. A második pedig, hogy kikúráljam a fülemet egy "kis" the GazettE maratonnal. Uhm, kis maraton... Az egész ház döbörgött a srácok zenéjétől... Viszont annyira isteni érzés volt a füleimnek újra jrock-ot hallani. ^^ Három napig csak LMFAO szólt nővéreméknél. Jaj, mondom, bedilizek, mire hazaérek. Szerencsére nem történt meg. Még mindig normális vagyok. ^^
Hétfőn ahhoz képest, mint amire vártam jobb napom volt. Katie-nek még elbőgtem magam a negyedórás szünetben, és talán a negyedik óráig olyan voltam, mint egy zombi, de utána helyrejöttem. Istenem, Katie, mit fogok én csinálni nélküled, mikor negyedikes leszek?! T_T
Megkaptam fizikából idén az első négyesemet! Juj, annyira örültem neki. Ülve táncikáltam a padban. Szegény padtársamat biztos idegesíthette... ^^' Bocsánat, ezúton is.
Kedden... Úristen. Nem emlékszem arra, mi volt kedden. Ehehehe... ごめんね。^^"
Szerdán megírtam egy potyaötös biológia dogát. Ahogy a tanárnő fogalmazott, olyan piszlicsáré anyagrészből, amiből akkor írtunk (alapszövetek, Liebig-féle minimumelv, Vízkultúrás kísérletek, valamint a fás szárú növények csoportosítása és a lágyszárúaké) nem értem, hogy szerezhetett valaki kettest. Ehhez fenék kell, ez nem olyan, mint a matematika (ami a leggyengébb pontom, nem részletezem, hogy miért...) ahol képletek és egyenletek várnak a lelkes (vagy éppen kevésbé lelkes) nebulók megoldásaira. (Akkor most gondoljátok azt, drága olvasóim, hogy én még csak nem is beszélek úgy, mint a korosztályom. Hogy miért nem teszem? Megsúgok egy titkot: művelődök, olvasok és igyekszem bővíteni a szókincsemet.)
Szintén szerdán, lefeleltem ötösre irodalomból, úgy, hogy át sem néztem a füzetembe leírtakat, megéltem abból, amit megjegyeztem előző órán, valamint amit Bessenyei György Magyarság című röpiratának részletei elém tártak.
Nem tagadom, ideges voltam. Mint mindig. A lámpaláz makacs egy tünet, az már biztos. Sikerült vakvágányra is tévednem, amiről gyorsan vissza is tértem a felelet megszokott medrébe. ^^ Utána nyelvtanon ismét beszereztem egy ötöst, ahol ismételten egy újabb sokk ért. A húsz ötös mellett volt talán 6 hármas. Nagyot néztem, hogy azt drága osztálytársaim hogyan tudták összehozni. Az odáig oké, hogy én a maximalista énemmel elvárom magamtól az ötöst, ugyanezt várja el a tanárnő is, tekintve, hogy tudja: írónak készültem. Ma ez már csak másodlagos álom, az elsőre fókuszálok jelenleg.
A franciaórán pedig... Nem részletezem. フランスが嫌いです。Azt hiszem, amikor felvesznek japán szakra a franciát "...mint macska a forró kását" módra el fogom kerülni. De egyetem végéig összeszenvedek egy középfokú nyelvvizsgát belőle, ha már megígértem...
Csütörtökön semmi érdemleges nem történt a suliban. Megérkeztek nagyszüleim, vasárnapig maradnak.
Pénteken volt kemény négy órám hivatalosan, nem hivatalosan pedig hat. Az első elmaradt, de hétfőn hetedik órában lesz bepótolva. Az utolsó két óráról, ami egyébként informatika érettségi-előkészítő, nincsenek jó tapasztalataim. Randa egy társaság, csupa C osztályos mind, akik azt hiszik ők a nagymenők. Az ilyentől felfordul a gyomrom rendesen.
Az előkészítővel viszont, leszámítva azt, hogy milyen szemét a társaság nagy része, elfoglaltam magam, és nem egy órát vártam a buszomra, hanem csak tíz percet. ^^
Most zárom soraimat, még jövök, egy beszámolóval az Imo-channal töltött délutánról. ^^
A cím, azt hiszem, érvényét veszti, tekintve, Sakume a plurkjén helyettem is dicsekedett. Azt viszont elfelejtette kiírni, hogy még egy TOXIC-om is van, bár ez PSC "leányvállaltos", a CLJ-től jött Németországból a SoundofJapanhoz, onnan pedig hozzám, tehát nem egyenesen Japánból érkezett. ^^ Viszont a bejegyzés címének második fele helytálló: ez az új mérgem. Édes méreg, nagyon is.
Egyébként sem vagyok az a dicsekvő típus (kivéve, ha rám jön az ötperc), mikor megcsináltam a bejegyzést, és elkezdtem feltöltögetni Picasa-ra a képeket meg is fordult a fejemben, hogy talán nem kéne, mert még a végén megkapom a "beképzelt liba" címet, ami - aki ismer, az tudja - nem vagyok. Még csak nem is közelítek hozzá.
Szóval úgy érzem, most a hetemről fogok blogolni. SD-re már nem járok (a legutóbbi kettőt ki is hagytam, bár Anya munkatársai hiányolnak onnan) annyiszor, Anyunak bejött az üzlet, októbert is csodálatosan zárta! Annyira büszke vagyok rá! A maneki neko-ja tényleg szerencsét hoz. (Az enyém is; egyre boldogabb vagyok. Ez most lehet, hogy úgy hangzik, mintha eddig nem lettem volna boldog. Ne értsetek félre, boldog voltam, de most még annál is boldogabb vagyok.)
Arról volt szó, hogy a hetemről blogolok, nem pedig a lelkiállapotomról... ^^'
Csütörtökön (igen, azelőtt képszakadás, már semmire nem emlékszem...) kikaptam egy négyes biológia kisdogát. Úgy örültem neki. Még csak nem is tanultam rá olyan sokat. Mondjuk a biológia könnyű tantárgy, de ez nem azt jelenti, hogy biológia fakultációra is fogok menni. Angolból kissé letörtem, majdnem sírtam... De semmi baj, ki tudom még javítani! Tanár úr is megmondta.
Pénteken úgy volt, hogy Noémivel japánozunk. Már második hete nem sikerült, de majd most vasárnap összehozzuk. Mivel nem értem el (a telefonom nem küldte el az SMS-t...), így megpróbáltam FB-n írni neki, és olyan este tíz környékén vettem észre a két SMS-t amit küldött, hogy nem tud jönni. Így megbeszéltük a most pénteket, amit áttetünk vasárnapra.
A hétvégém egyik napját itthon, a másikat fent Pesten, a Köki-ben töltöttem. Megbeszéltük, kb. két hete Rei-channal, hogy összefutunk valahol Pesten, hogy korrepetáljam angolból és japánból. Először úgy volt, hogy egyedül megyek, és a WestEndben találkozunk, amiből aztán megintcsak nem lett semmi, mert Neki jött közbe valami.
Köki... Nagy placc, ami még rideg is, semmi barátságosság nincs benne. Az üzletek elvesznek benne, és még most majd' egy hónappal a megnyitása után is heringérzetem támadt, ahogy lavírozgattunk Anyával az emberek között. Illetve, ahogy próbáltunk lavírozgatni, mert azt nem sűrűn lehetett ám. Képzelem, mi lehetett ott amikor megnyílt, huhú.
Mint mondtam, nagy placc, kétszer el is tévedtünk - és még lehet, hogy keveset is mondtam.
Plusz eléggé megrázó élményben is volt részem: kétszer kisültem a korlátoktól. Na, mondom, én a Kökiben innentől nem kapaszkodok! Úgyhogy olyan messzire kerültem a korláttól, amennyire csak lehetett.
Aztán a másik: miféle pláza az olyan, amiben nincs Makudo, emberek? (A továbbiakban Megdöglesz, Anyuval így hívjuk magunk között.) De persze KFC az van. Sebaj. Végül is, Megdögleszből már annyi van. Kell egy kicsi teret adni a konkurenciának is. ^^
Vasárnap (ebből nem nehéz kitalálni, hogy szombaton voltam fent Pesten.) eljött Sakume és közli velem, hogy Dave hívta kb. másfél órája, hogy menjünk át hozzá, mert ugye tegnapelőtt töltötte be a 16-ot. Egyrészt az futott le bennem, hogy "Egyem azt az édes lelkedet, nem így kell megszervezni egy bulit!", másrészt nekem minden procikám tiltakozott az ellen, hogy én kitegyem a lábamat aznap a házból. Végül csak rászántam magam, és még szerencsénk is volt, csak mi hárman voltunk már, a nagy vendégsereg elment már, mire mi lezártuk magunkban a dolgot és elindultunk az amúgy két házzal arrébb lakó Dave-hez. Illetve inkább csak én, mert Sakume nem vívódott. De hogy én mit agyaltam azon, hogy mi legyen. Beillettem volna egyszemélyes kabarétársulatnak is.
Az eredetileg filmes délutánból lett egy hülyéskedős-beszélgetős-bunyózós nap. xD Dave-éknél beszélgettünk, nálunk hülyültünk, meg Sakume és Dave bunyózott. Meg Dave csikizett minket, aztán mi meg visszacsikiztük. Plusz filmre vettem, ahogy Dave Maximum the Hormone-ra riszál, amit aztán végülis kitörtöltem. De kifejezetten vicces volt. ^^
Tegnapelőtt voltam Nagyszüleimnél, és nagy előrelépést tudhatok magam mögött. Az idei volt az első olyan év, hogy nem sírva jöttem ki Apukámtól a temetőből. Holnap pedig megyek Nővéremhez, szombatig nála leszek. Megpróbálok szombat délután Imo-channal beszélni, vasárnap pedig Noémivel japánozni.
Zárom soraimat, talán szombat estefelé megint leszek. Addig is,
Name: Anna, Ange, Sora-sensei Age: 18
Hungary
High School Student
February 11th, 1995
I like Jrock, Anime and Manga, Japan, Tokyo, My mother, my friends, my best friend (my "younger sister"): Imo-chan , my class, and Aoi. I like SugarShop, sweet things, cute things, books, languages, studying and being with my mother and Imo-chan and with my friends. Szeretem a Jrock-ot, animéket és mangákat, Japánt, Tokyo-t, Anyukámat, a barátaimat, a legjobb barátnőmet (a "húgomat"): Imo-chant, és Aoi-t. Szeretem a SugarShop-ot, édes és aranyos dolgokat, könyveket, nyelveket, tanulni, Anyukámmal és Imo-channal, és a barátaimmal lenni.
I hate idiots, insincere people. Utálom az idióta, tiszteletlen embereket.
I can speak English, Japanese and French.
My dream is to become a Japanese-English-Hungarian translator and interpreter and a journalist. Az álmom, hogy japán-angol-magyar fordító-tolmács, és újságíró legyek.
Layout: Rumi
Pictures and Icons: XXX
Background: X
Extras ~ Wishes
the GazettE - DECADE DVD
Pass my exams ~ Átmenni a vizsgáimon
Attend the university of my dreams ~ Álmaim egyetemére járni
Move to Japan ~ Japánba költözni
Murakami Haruki: 1Q84 3rd book ~ Murakami Haruki: 1Q84 harmadik kötet
Laura Leiner: Saint Johanna High School ~ Leiner Laura: Szent Johanna Gimi {got volume 7, 1 to go}
