Óriási deja vu tört rám tegnap. Nem hiába mondják, hogy "a történelem megismétli önmagát". Két hete és egy napja ugyanígy éreztem magam. Ugyanilyen nyomott volt a hangulatom, mint ma, és mint amilyen tegnap volt. Sírnék, de nem tudok. Valójában nem is akarok. Elfogadtam, hogy csak egy voltam, és ugye én pótolható vagyok. Nem azt mondom, hogy felhúztam magam a dolgon, mert az nem volna igaz. Inkább egyfajta keserédes érzést éreztem a szívemben nomeg a mérhetetlen ürességet. Valahol számítottam rá, talán vártam is mikor következik be. Nem, nem érzem magam szomorúnak, nem vagyok az egyáltalán. De rohadtul fáj. Arra kellett rájönnöm az utóbbi időben, hogy azok "támadnak hátba" akiket a legjobban kedveltem. Akikben megbíztam, és el mertem mondani őszintén a véleményemet, nem gondolva arra, esetleg továbbadhatják. És megmondom őszintén, most már nem tud érdekelni, ha elmondta miket gondolok róla. Az egészben az fáj, hogy engem meg sem kérdez semmiről... Na jó, panaszblog bezár! ^^"'
Tegnap hazamentek Nagyszüleim. *megkönnyebbül* Aztán mi Anyuval fél háromig voltunk fent egy könyvet keresni. Miközben kerestük a könyvet Anyuci régi gyerekkönyvei is előkerültek, meg az én kedvenc könyvecskéim még kisebb koromból. Meg megtaláltuk a Pikachu-s hajgumimat is~~. Áhh, rééégi szép emlékek... Most olyan jó visszagondolni rájuk!~ ^3^
Na jó, nem rizsázok tovább, nincs mit mondanom. Megyek írni, valahogy kezdem azt érezni, hogy az ihletbombák felszínre törnek nemsokára. Ilyenkor általában beletemetkezek az írásba. Szóval valószínű, hogy 24 óráig nem hallotok felőlem semmit. (De ki tudja, lehet hogy több lesz abból a 24-ből... hehe ^^"')
De mielőtt még eltűnnék kaptok egy PV-t, ami ismételten a Regret. Azért, mert imádom. ^w^

Name: Anna, Ange, Sora-sensei Age: 18
Hungary
High School Student
February 11th, 1995
I like Jrock, Anime and Manga, Japan, Tokyo, My mother, my friends, my best friend (my "younger sister"): Imo-chan , my class, and Aoi. I like SugarShop, sweet things, cute things, books, languages, studying and being with my mother and Imo-chan and with my friends. Szeretem a Jrock-ot, animéket és mangákat, Japánt, Tokyo-t, Anyukámat, a barátaimat, a legjobb barátnőmet (a "húgomat"): Imo-chant, és Aoi-t. Szeretem a SugarShop-ot, édes és aranyos dolgokat, könyveket, nyelveket, tanulni, Anyukámmal és Imo-channal, és a barátaimmal lenni.
I hate idiots, insincere people. Utálom az idióta, tiszteletlen embereket.
I can speak English, Japanese and French.
My dream is to become a Japanese-English-Hungarian translator and interpreter and a journalist. Az álmom, hogy japán-angol-magyar fordító-tolmács, és újságíró legyek.
Layout: Rumi
Pictures and Icons: XXX
Background: X
Extras ~ Wishes
the GazettE - DECADE DVD
Pass my exams ~ Átmenni a vizsgáimon
Attend the university of my dreams ~ Álmaim egyetemére járni
Move to Japan ~ Japánba költözni
Murakami Haruki: 1Q84 3rd book ~ Murakami Haruki: 1Q84 harmadik kötet
Laura Leiner: Saint Johanna High School ~ Leiner Laura: Szent Johanna Gimi {got volume 7, 1 to go}