Follow on Bloglovin

New dream *-*
2011年10月10日月曜日 0 loves

こんにちは!

Mielőtt még bárki azt hinné, csak úgy ukmukfuk feladom az álmaimat, - amiket egyenlőre megtartok magamnak mindössze csak a legközelebbi barátaim tudnak róluk - nyugalom, nem vagyok őrült, hogy a legféltettebb álmaimat sutba dobjam.

Na, először is, bocsánat, hogy soookáig nem jelentkeztem. Összejöttek a dolgok, és hát nem igazán jutottam bloghoz. Tegnapelőtt Imo-channal MondoConon voltunk. Köszönöm Imo-chan! Daisukiii~!! <3 De erről majd egy következő bejegyzésben.

Szóval, az új álom. Az új álom, jelen esetben egy kocsi, amit a jogsimmal együtt (vagy onnantól számítva két év múlva) szeretnék. Nagyon oda kell tennem majd ám magam, hogy meglegyen. Szóval, a Saab és a Lexus kicsit hátrébb szorult az "Álomkocsik" listáján. Mert most a No. 1 egy gyönyörű fullextrás Suzuki Kizashi, a Suzuki legújabb modellje.

Íme, szívem második csücske (az elsőt nem mondom el, mert kötsögvagyok hehe. :D) :


Persze nem piroskára fáj a fogam. Szívem szerint feketét vennék, majd ha odajutok, de minden második nap kocsit mosni kicsit necces (tekintvén, minden apró kis koszi-moszi meglátszik rajta - csak hogy a laikusok is értsék), szóval így megelégszem egy szürkével is.

Az új álom egyébiránt úgy jött, hogy tegnap Anyuval csak azért ültünk be a gépem elé, hogy kocsikat nézzünk. Volt itt Toyota, Opel, Volvo, Lexus, Hyundai, és végül a Suzuki. Én egyazegyben belezúgtam a Kizashiba, és azt mondtam Anyunak: "Nekem egy ilyen kell! Én egy ilyet akarok először vezetni!"
Ja igen, meg onnan, hogy míg Imo-chanom meg én MondoConon éreztük tökéletesen jól magunkat, addig Édesanyám Siófokon volt lent Gyógyszerész Kongresszuson, és valamelyik nagyobb cég kisorsolt egy Toyota AYGO-t, amit aztán itthon meg kellett néznem, mondván, első kiskocsinak tökéletes lesz. Utána meg belevetettük magunkat a kocsik tengerébe. És a fenti eredmény sült ki belőle. ^^

18-án vizsgázok. Matekból. Uwaaah~, már most idegeskedek. x_X Ha pedig már vizsgáknál tartunk, örömmel jelentem be, hogy megvan a középfokú angol szóbeli nyelvvizsgám! ^_^ やった!!!

Most megyek, majd még leszek, akkor egy MondoConos beszámolóval jelentkezem! ^^

ラベル: