Follow on Bloglovin

Eger. Június 17-18-19.
2011年6月19日日曜日 0 loves

Nem terveztem, hogy Egerből blogolok, de muszáj. ^^'" Nincs ihletem azokhoz a történetekhez, amik a pendriveomon vannak, egyébként lenne, de az a történet meg a nagy gépen pihenget otthon nagy nyugalomban. Igazából gondoltam arra, hogy ráteszem pendrive-ra, és majd itt folytatom, de végül azért tettem le a dologról, mert ismerem magam, és nyilván lusta lennék egyik dokumentumból a másikba másolgatni szövegrészleteket. Nincs nekem arra időm... ˘.˘ Meg másrészről erőltetve nem nagyon születnek jó történetek. (A tapasztalat beszél belőlem.)
the GazettE elvonási tüneteim jelentkeznek, méghozzá meglehetősen erősen. Ha emberek között vagyok, és esetleg nálam van a Monte is, meg a fülhallgató is, nem érdekel hol meg kikkel vagyok; hallgatom. Például tegnap is, egész nap a kocsiban ki nem vettem volna a fülhallgatót a fülemből. Ami jelent kemény 5 órányi - ha nem több - tömény the GazettE-t. És istenem, de jó is volt! ^w^
Sajnos a Nameless-t nem hozhattam magammal, pedig ú~gy végignézném!! >< Mondjuk jogos, nehogy elveszítsem...
Tegnap voltunk SD-n a Symában, vittünk ismerősöket is. Erről majd egy picit később kaptok bővebb infót. Mondjuk otthonról. ^^ Elöljáróban csak annyit, hogy király volt!! *-*

Tegnap volt vidéken a Múzeumok éjszakája. Megmondva az őszintét nem volt rossz... Tény, társadalomtudományi osztályos lévén inkább mentem volna az egri Levéltárba, ezt meg is mondtam Anyunak, de mivel az a város másik felén van letettünk róla. Vagyis én. Pedig biztos érdekes dolgokat láttam volna. Na, szóval Levéltár helyett a Marcipánmúzeumot néztük meg az ismerősökkel. Megint csak tény, hogy szép, meg tényleg kell egyfajta tehetség ehhez a marcipánművészethez is, meg én imádom a szép dolgokat, de az egész teremben egy vitrin tetszett úgy igazán nagyon: a Japán-vitrin.
Utána még néztünk egy kis lézershow-t, aztán elköszöntünk és jöttünk vissza a szállásra. De basszus, nekem úgy fájt már a hátam, már-már a bőgés határán voltam! >_<

Ma elméletileg fél hétkor vagy fél nyolckor akartunk kelni amiből lett fél kilenc. Nem baj, a reggelit végül is nem késtük le, szinte mi voltunk az elsők, utána meg mentünk régiségvásárra is. Amin technikailag csak átszaladtunk, és mentünk plázázni. (Nem vagyunk plázacicák, csak úgy megjegyezném.) Agria Park~. Egész szép. Mondjuk voltunk már ott tavaly ilyenkor is, amikor még nem is tudtam, hogy az az Agria Park. ^^ Jó megfigyelő vagyok... ^^"' Végigszaladtunk az üzleteken, kicsit nézegettünk is, aztán majdnem úgy volt, hogy megvesszük a Haruko hercegnő című könyvet, amiben gyakorlatilag Michiko császárné élettörténete van leírva, végül aztán azért mondtam le róla, mert otthon szólok az Alexandrában, és megrendelik nekem, vagy felmegyünk Pestre vagy akár a Market Central-ba és megvesszük. ^^"' Mellesleg ilyen alapon hozzácsaphatnám akár a névnapi kívánságlistámhoz is, már úgyis három könyv rajta van. (Két manga, egy Murakami-könyv) Na emberek, ehhez szóljatok, még a nyaraláson is könyveket bújok. Most biztos megrökönyödtetek mi? *ironizál*
Apropó, két hét alatt "kivégeztem" a Norvég erdőt. Annyira jó könyv! ^^ Én úgy olvastam volna még. Mellesleg annyira tudok a főszereplővel azonosulni. ^-^

Ma van a KoiCon. Csak ez most jutott el - olyan jó két órája - az agyamig, Anyut meg nem kérhetem, hogy a tegnapi pesti út után még ma is menjünk a Margitszigetre. ^^"' Majd jövőre jobban odafigyelek. ^^

Nincs más mondanivalóm, sayounara a következő bejegyzésig!